loading

Lightyear One – autó, töltés nélkül

  • Kezdőlap
  • Blog
  • Lightyear One – autó, töltés nélkül
08júl

Komoly konkurencia az elektromos autók számára

Prototípusával közel 3 éve mutatkozott be a Lightyear One az autópiacon, jelentős konkurenciát teremtve az ismert, tisztán elektromos autókkal foglalkozó cégek számára. Ez főként a holland tervezőcsapat által beharangozott tényezőnek köszönhető: a konstrukciót hihetetlenül ritkán kell tölteni.

A jármű közel 5 négyzetméteres napelem borítása, a kevésbé napos helyen élők számára napi plusz 35km-t garantál, szinte ajándékként. Alapvetően napsütéses helyen élők számára akár napi 70km-es távot is biztosíthat. Azok, akik megfelelnek ennek a paraméternek és naponta 70 km-nél kevesebbet autóznak, szinte nem is kell tölteniük az akkumulátorokat, a gyártó szerint legfeljebb félévente egyszer. Egy teljes feltöltés önmagában 625km-es hatótávot, a napfény hatására pedig, akár ennél is többet jelenthet.

Érdekesség, hogy a kocsi más tekintetben is „komoly ellenfél”: az ismert elektromos autókhoz képest szinte pehelysúlyú – kevéssel több, mint 1,5 tonna – aminek köszönhetően roppant alacsony, mindössze 10,5 kWh-s a fogyasztása. Ez durván a fele-egyharmada a versenytársak átlag fogyasztásának.

A prototípus hamar nagy rajongótábort szerzett magának, s ez csak tovább növekedett idén júniusban, amikor debütált a végleges, sorozatgyártásra szánt változat, a Lightyear 0. A tényleges sorozatgyártás idén ősszel indul. A borsosnak számító 250.000 eurós ár ellenére rengeteg, megrendelés fut be a 2016-ban alapított céghez. A tervezők pedig máris a következő konstrukciót, a Lightyear 2-t tervezik, mely várhatóan 2024-2025 táján jelenik meg – az ígéretek szerint „potom” 30.000 eurós áron.

Forrás: lightyear.one, hvg.hu

Kép forrása: gentlemansreview.hu
Posted in: Hírek Címkék: környezettudatoszöldautó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

X